Hiteles hangon – hangrögzítés régen és ma

Hangfelvétel: első ránézésre nem is jut eszünkbe, hogy már több, mint 160 éves lehet ez a technológia. A hangok tárolása azóta velünk van, de mostanság olyan biztonsági kérdéseket is felvet, amivel korábban eszünkbe sem jutott foglalkozni.

Anno

 

Meglepő, de hangfelvételek készítése már több mint 160 éve lehetséges és nem is ahhoz a névhez köthető, akire elsőként gondolunk! Több mint egy évszázadon át Thomas Alva Edisont tartották a hangrögzítés atyjának, mígnem 2008-ban egy kutatócsoport feltárta egy kevéssé ismert francia feltaláló, Édouard-Léon Scott de Martinville 1860-ban rögzített hangfelvételét, amely közel három évtizeddel megelőzi Edison 1888-as fonográfos felvételét.

A First Sounds, az amerikai hangtörténészek, hangmérnökök és hangarchivátorok informális együttműködése 2008-ban bukkant egy párizsi archívumban egy 11 másodperces felvételre, amelyen egy női hang az Au Clair de la Lune című francia népdalt dúdolja. A kutatók szerint a felvételt 1860. április 9-én készítették, így ez a legkorábbi, felismerhető emberi hangról készült, gép által rögzített felvétel és egyben a legkorábbi zenés felvétel.

A párizsi nyomdász, gyorsíró Édouard-Léon Scott de Martinville nem volt hivatásos tudós vagy feltaláló, mégis 1857-ben megalkotta a fonautográfot, a gépet, amely képes hangokat vizuálisan rögzíteni. A fonautográf által rögzített dokumentumokat fonautogramoknak nevezte. Scott de Martinville célja egy olyan papíralapú dokumentum létrehozása volt az emberi beszédről, ami később ki lehet olvasni. Úgy gondolta, hogy ha egy kamera képes papíron rögzíteni azt, amit a szem lát, akkor egy mechanikus fül is képes lehet a hangot papírra vetni.

Bár neki nem volt célja a hang visszajátszása, a kaliforniai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium tudósai 2008-ban, közel százötven évvel később hallhatóvá tették az 1860-as fonautogramját.

…..és ma

 

Azóta nyilván rengeteg idő telt el, a technológia pedig óriási fejlődésen ment keresztül. Manapság a hangfelvételek kérdése a GDPR megjelenése óta központi kérdés az információ biztonság területén. Sokan megfeledkeznek azonban arról, hogy a hangfelvétel (és más média esetében) nem kizárólag a megfelelő – jóváhagyott ideig történő – kezelés a kérdés, hanem a felvétel sértetlensége is, ami a manipuláció kérdéskörét is felveti.

 

A hangrögzítés manapság bárki számára elérhető, sőt a hangfelvételek az utóbbi időkben a politikai színtérre, vagy az iparági versengésbe is egyre inkább beszivárognak. Előszeretettel használják a hangrögzítés által nyújtott lehetőségeket és egyre inkább kapcsolhatók ezekhez vélt vagy valós visszaélések is.

Ennek kapcsán érdemes megismerkednünk a deepfake fogalmával. Ez meglévő személyekre, tárgyakra, helyekre vagy más szervezetekre vagy eseményekre érzékelhetően hasonlító kép, audio- vagy videotartalom generálását vagy manipulálását jelenti, amely egy személy számára megtévesztő módon eredetinek vagy valóságosnak tűnhet. Ahogy a generatív AI terjed, úgy nő ennek veszélye.

Ennek veszélyességét és biztonsági kockázatát nem is kell külön hangsúlyozni. Egy hivatalos hangfelvétel manipulálásával például elérhető jelentős bizalomvesztés, de akár emberi jogok is jelentősen sérülhetnek.

Ezért kiemelten fontos, hogy a hangfelvételeket olyan helyen kezelje egy adatkezelő, ahol biztosított és nyomon követhető ezek sértetlensége. Ennek érdekében az adatkezelők saját maguk is tehetnek intézkedéseket, de egyszerűbb és kézenfekvőbb megoldás lehet megbízható harmadik személy, vagyis leginkább szolgáltatók igénybe vétele, akár a teljes adatkezelési időszak alatt. Olyan szolgáltatót kell választani erre, ahol a rendelkezésre állás mellett jogszabályi és szabványos megfelelőség biztosítja a felvételek sértetlenségét és ennek nyomon követhetőségét.

A telekommunikációs és ügyfélszolgálati szolgáltatásainkhoz kapcsolódó hangrögzítés és hangtárolás esetében ezt a sértetlenségi feltételt és a biztonság minden egyéb vetületét törvényi garanciák és cégünk ISO 27001, valamint GDPR megfelelősége garantálja.

Ha érdekelnek a szolgáltatásaink mögött álló biztonsági garanciák, hívd értékesítési kollégáinkat és kérj konzultációt vagy szolgáltatás bemutatót!

 

Judit

 

(A cikk technológia történeti részét a Telex.hu Észkombájn rovata alapján állítottuk össze.)

Olvasd el
legfrissebb bejegyzéseinket!

Az idő pénz: JHP Time Bt. Seiko szervíz

Számunkra mindig nagy megtiszteltetés, ha informatikai vállalkozás bízza ránk kommunikációs rendszerének megvalósítását. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, mit jelentenek egy profi kezében a VIPeX által nyújtott lehetőségek és legtöbbször ilyenkor van lehetőség arra is, hogy a szekértő ügyfél igényeit akár egyedi fejlesztéssel is kiszolgáljuk.

Rendszerkapcsolatok, avagy profik, ha találkoznak: Sólyomsoft Kft.

Számunkra mindig nagy megtiszteltetés, ha informatikai vállalkozás bízza ránk kommunikációs rendszerének megvalósítását. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, mit jelentenek egy profi kezében a VIPeX által nyújtott lehetőségek és legtöbbször ilyenkor van lehetőség arra is, hogy a szekértő ügyfél igényeit akár egyedi fejlesztéssel is kiszolgáljuk.

Vonalban az egészség: Szent Kristóf Szakrendelő

Időben orvoshoz jutni, ha baj van: nincs ennél fontosabb, ha betegek vagyunk. Ennek pedig – különösen a mai, a szektor számára is kihívásokat jelentő időszakban – egyik kulcsfontosságú feltétele, hogy a páciens gyorsan, gördülékenyen és lehetőleg felesleges körök nélkül elérje az orvost, vagy a betegirányítást végző kollégát.

Jogosultság szerepre szabva

VIPeX felhő alapú call center szolgáltatásunk jogosultságkezelési megoldásai mindenki igényre választ nyújtanak, a kisebb cégektől a több telephellyel működő bonyolult nagyvállalati rendszerekig. 

Átirányítások 2025-ben: Minden hívás célba ér!

Az Opennetworks átirányítási megoldásai 2025-ben is a legmodernebb ügyfélszolgálati szolgáltatások közé tartoznak a piacon. Hoztunk három példát, amivel bemutatjuk, az egyszerűtől az extrémig hogyan lehetnek megoldás minden helyzetre egy call centerben.

Kétfaktoros hitelesítés: nem csak az Ügyfélkapun

Modern biztonsági rendszer már nem létezik kétfaktoros hitelesítés nélkül, az Ügyfélkapu átalakításával pedig most szélesebb körben is megismerik ezt a kifejezést.

Teszteld most
mi a válaszunk a kérdéseidre!

Keress minket, hogy egy online vagy személyes bemutatón egyeztethessük kérdéseidet
és azt, hogyan segíthetjük céged fejlődését!

Próbáld ki most milyen egyszerű felépítened a céged számára
optimális kommunikációs és ügyfélszolgálati megoldást! 30 napig
költségmentes, testre szabott Felhőközpontod akár néhány perc,
vagy óra múlva használhatod!