Bejegyzés próba 2.

Átirányítási korlátozás funkciónk segítségével minden mellékre külön beállíthatóvá vált, milyen hívásokat hova irányíthatnak át a kollégák, ezzel nyomonkövethetőbbé téve a munkájukat és megakadályozva a váratlan költségek felmerülését. Mindezt ráadásul rendszerünk kezelőfelülete és a fizikai mellékek teljes szinkronizálásával értük el.

Rengeteget írtunk már nektek arról, hogy VIPeX szolgáltatásunk átirányítási funkciói mennyi mindenben könnyíthetik meg egy cég működését és a kollégák életét. Annyiszor, hogy azt néhány bekezdésben összefoglalni lehetetlen is lenne, szerencsére a többiek az elmúlt időszakban többször megtették, bemutatva az egyszerűbb és a jóval komplexebb megoldásainkat is.

Bizonyos esetekben viszont az átirányítások korlátozása épp olyan hasznos lehet. Új funkciónk ebben segít, én pedig most azt szeretném elmesélni, ennek milyen hasznát láthatjátok a mindennapokban.

Múlt évben mutattuk be azt a lehetőséget rendszerünkben, aminek segítségével hívószámra szűrhetővé váltak az átirányítások. Ezzel a megoldással lehetővé vált, hogy a kiemelt ügyfelek bejövő hívásai még könnyebben jussanak el a leginkább naprakész kollégához, de az is, hogy egy cégvezető csak azokat a hívásokat kapja meg személyesen, amik számára igazán fontosak.

Ezt a módszert fejlesztettük tovább az átirányítási korlátozással. A funkcióval minden mellékre beállítható lett, milyen számokra lehet átirányítani egy hívást, illetve az is, milyen számokról érkező hívást lehessen, vagy épp ne lehessen átirányítani. Azaz például megvalósítható, hogy a kollégák a beérkező hívásaikat a mobiljukra ne, csak egy másik (saját vagy máshoz tartozó) belső mellékre küldhessék tovább.

Szinte hallom a kérdést: „mire jó ez”? Nem az volt eddig a lényeg, hogy minden hívás teljes rugalmassággal irányítható szinte bárhová?

Valóban, sokszor viszont a megkötések ugyanúgy fontosak. Egy munkáltató joggal várja el, hogy a kollégák munkája nyomonkövethető legyen, ahogy az is érthető, ha a teljes mobilitással járó szabadságot nem szeretné mindenkinek biztosítani. Az átirányítási korlátozással mindez úgy érhető el, hogy minden tökéletesen személyre szabható az egyéni igények figyelembe vételével.

A megoldás emellett a céges költségeket is segíthet kordában tartani. Nyár van, most senkinek nem kell különösebben magyaráznom egy olyan elképzelt helyzetet, hogy a szabadságon lévő kolléga, a céges mellékére érkező sürgős hívásokat átirányította a mobiljára. De mi van, ha a Maldív-szigetekre, vagy akár csak az EU-n kívüli Montenegróba utazott? Ebben az esetben a hívás fogadása már komoly költséget jelentene a cégnek, az átirányítási korlátozással viszont ezek a helyzetek is elkerülhetők.

A funkció tehát önmagában számos hasznos megoldást kínál, amit ügyfeleink kifejezett igényei alapján fejlesztettünk ki. A legbüszkébbek viszont arra vagyunk, ahogyan ezt megvalósítottuk. Ahhoz, hogy az átirányítási korlátozás működjön, elértük azt a régi célt, hogy a leggyakrabban használt (SNOM) készülék típusoknál a mellékeken (készülékeken) beállított módosítások azonnal megjelenjenek Szolgáltatás Portálunk kezelőfelületén is.

Vagyis egyszerűen fogalmazva: mostantól ha egy fizikai készüléken állítjuk be a nekünk szükséges változtatásokat, azokat rendszer ugyanúgy érzékeli. És fordítva is, a rendszerben beállított korlátozásokat a készülékek is átveszik, így azokat egy fizikai melléken sem lehet felülírni. Ezzel minden felhasználó munkája egyszerűbbé, a teljes rendszer működése pedig jóval hatékonyabbá válik.

Láthatjátok, hogy egyes esetekben a korlátozás nem hogy rossz, de nagyon is hasznos opció lehet. Új megoldásunk segítségével az átirányításokat teljesen személyre szabva lehet korlátozni, megtalálva a mindenki számára legjobb opciót.

 

Gyula

 

Olvasd el
legfrissebb bejegyzéseinket!

Hazai MI-körkép: az irány jó, tervezni kell

A Deloitte MI-tanulmányából kiderül, hogy a hazai cégek többségénél már alkalmazzák a mesterséges intelligenciát, ennek fontossága pedig a közeljövőben csak tovább növekszik majd.

AI avatarok munkában: ellenség vagy segítség?

Az AI alapú eszközök forradalmasíthatják a videós tartalmak készítését a munkahelyeken, csökkentve a költségeket és megkönnyítve a többnyelvű kommunikációt, ugyanakkor számos személyiségi jogi és adatvédelmi kérdést is felvetnek.

Híváslista: gyorsgombokkal még egyszerűbb!

Call Center rendszerünk Híváslista szolgáltatásában elérhető a Callto gombok funkciója is, ami lehetővé teszi, hogy bármilyen számot egyetlen kattintással hívhassunk egy általunk választott készülékről.

AI hallucináció: tényleg probléma?

blogposztunkban bemutatjuk, mennyire jelentenek valós problémát a nyelvi modellek téves válaszai, mi idézi elő őket és mit lehet tenni a jelenség ellen.

NIS2 – Felkészülés indul!

Nemrég hivatalosan is eldördült a startpisztoly az EU új kibervédelmi irányelveinek teljesítésére és ez - velünk együtt - több ezer hazai vállalkozást érint.

Korlátok személyre szabva – átirányítási korlátozás

Átirányítási korlátozás funkciónk segítségével minden mellékre külön beállíthatóvá vált, milyen hívásokat hova irányíthatnak át a kollégák, ezzel nyomonkövethetőbbé téve a munkájukat és megakadályozva a váratlan költségek felmerülését.

Teszteld most
mi a válaszunk a kérdéseidre!

Keress minket, hogy egy online vagy személyes bemutatón egyeztethessük kérdéseidet
és azt, hogyan segíthetjük céged fejlődését!

Próbáld ki most milyen egyszerű felépítened a céged számára
optimális kommunikációs és ügyfélszolgálati megoldást! 30 napig
költségmentes, testre szabott Felhőközpontod akár néhány perc,
vagy óra múlva használhatod!